Hírek, események

1.       Központi Környezet- és Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet, Ökotoxikológiai Osztály

2.       Országos Epidemiológiai Központ, Dezinszekciós és Deratizációs Osztály

 

Magyarországon az elmúlt két évben végrehajtott, csípőszúnyogok elleni szervezett védekezés területileg és kezelésszám szerint is erősen visszaesett. Az Országos Epidemiológiai Központ a légi kémiai (imágó)gyérítés és a lárvagyérítés adatait évtizedek óta összesíti. A 2011. és 2012. évi adatok a kezelések 75-80%-os csökkenését mutatják, a kiemelkedő, 2010-es értékekhez képest (1. táblázat). Az ok egyszerű: 2010-ben Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség 958,5 mm volt, ami kevesebb mint felére csökkent a következő években. Mivel a csípőszúnyogok szaporodásában meghatározó tavaszi-nyári időszakokban folyamatos volt a csapadékhiány, valamint a folyók áradása is elmaradt, így az országban gyakorlatilag sehol nem alakultak ki jelentős csípőszúnyog lárva-tenyészőhelyek.

Az egyes területeken mégis igen változó a gyérítési munkák mértéke. A 2011-es átlag mindössze 20,2%-a az előző évinek, jelentős szórással (±23,7). A csökkenés mértéke a Balaton (~50%) és a Fertő-tó térségében (~10%) statisztikailag eltér az átlagtól, ahogy Békés és Hajdú megyékben (~50, ill. ~60%) is. Ezeken a területeken – a meglévő állandó lárvatenyészőhelyek mellett – feltehetőleg inkább a kiemelt turisztikai jelentőség, a lakosság nagyobb érzékenysége (adott esetben a települési önkormányzatok felé megfogalmazott igénye), mintsem lokális szúnyoginvázió indokolta a viszonylag kiterjedtebb kezeléseket. Ezt támasztják alá az (itt nem közölt) egyedszám felmérési adatok is. 2012-ben az említett két nagy tavunk adatai múlják felül az átlagot, a bázisévhez viszonyított (~50, ill. ~10%-os) csökkenéssel. Minimálisra csökkent vagy megszűnt a légi imágógyérítés Baranya, Borsod, Somogy és Veszprém megyékben, igaz – a 2010-es árvíz által kiemelten sújtott Borsod kivételével – ezeken a területeken korábban sem volt jellemző a nagy területet érintő gyérítés.

Ha a területnagyság értékeit vizsgáljuk, a már említett Borsod mellett kitűnik Győr város, valamint Csongrád megye (ahol Szegeden és környékén hagyományosan nagy területen alkalmazták a légi kivitelezést) gyérítési adatainak több tízezer hektáros visszaesése, azonban a kezelések mérséklődése mindkét területen lényegében az átlaghoz hasonló tendenciát mutat.

A kezelt lárvatenyészőhelyek területe szintén jelentősen csökkent, azonban ennek mértéke visszafogottabb (2010: 8.180 ha, 2011: 3.980 ha, 2012: 5.722 ha), így összességében a kémiai gyérítéshez képest javult az arány. Több területen (pl. a Balaton térségében) ténylegesen nőtt a lárvagyérítés mértéke (2010: 1.603 ha, 2012: 3.064 ha), azonban számos térségben jelentős a visszaesés (pl. Csongrád megye, 2010: 1.782 ha, 2012: 250 ha). A jelen pillanatban rendelkezésre álló adatok alapján tehát a lárvagyérítés alkalmazása nem látszik tendenciózuson javulni.

A szúnyoggyérítés helyzetének teljes körű felmérését nehezíti, hogy a földi kémiai (melegköd-képzés, illetve ULV) imágógyérítésről nincsenek visszamenőleges országos adatok, és a földről – esetenként vízi járműről – végrehajtott lárvagyérítések sem szerepelnek részletesen az összesítésekben, miközben szolid fertőzöttség esetén e módszerek alkalmazása sok esetben célszerűbb, költséghatékonyabb megoldás.

Megállapítható, hogy a szúnyoggyérítéseket megrendelő önkormányzatok és társulásaik többségében helyesen igazodtak a tényleges csípőszúnyog egyedszám megkívánta beavatkozásokhoz. A jövőben – különös tekintettel a megrendelői teendőket részben átvevő járásokra – kiemelt jelentőségű, hogy a pályázatok (és anyagi források) képesek legyenek igazodni az ágazatra jellemző fluktuációk, illetve adott esetben rendkívüli mértékű eltérések kezelésére.